Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Nyílt levelet adtak át a Heves Megyei Kormányhivatal képviselőinek, melyben egyebek mellett az új keretszámok 2011-es szintre történő visszaállítását követelik. Szerda este hallgatói fórummal folytatják a tiltakozást.
Tiltakozó nyílt levelet adtak át a Heves Megyei Kormányhivatal képviselőinek az egri Eszterházy Károly Főiskola diákjai szerdán reggel – tájékoztatta a hallgatói önkormányzat elnöke az MTI-t. Bakos György elmondta: a levélben az új keretszámok 2011-es szintre történő visszaállítását, a hallgatói szerződés eltörlését, az egyetemi autonómia megőrzését és a fiatalokat sújtó kormányzati intézkedések megszüntetését követelik a főiskolások. A nyílt levelet a helyszínre érkező harminc hallgató Balás Istvánnak, a kormányhivatal főigazgatójának és Doros Péter kabinetfőnöknek adta át.
Bakos György hozzátette: bár a rendőrkapitányságra azt bejelentették, a helyszínen nem látták értelmét demonstrációnak, viszont szerdán este hallgatói fórummal folytatódik a tiltakozás a főiskolán.